Rachel Trethewey: A Churchill lányok

A bulvár szereti a politikusok családjainak történeteit, el lehet szórakoztatni az olvasót az elfoglalt emberek gyermekeikkel való felemás viszonyával, erőltetett karrierépítési módszereivel. Rachel Trethewey könyve elkerüli ezt a kísértést.

A Churchill lányokról, s tágabban az egész családról szóló, megannyi dokumentumra épülő könyv fontos tanulsága, hogy nagy szellemként, világot változtató politikusként is lehet normális családfőnek, apának, egyáltalán embernek lenni. Lehet az alsóházban folytatott csaták után hazatérni egy vidéki birtokra, s a közösen készített ólakban kecskéket és tyúkokat etetni, lehet felfüggeszteni egy történettudományi esszé írását a gyerekszobában mesére váró gyerekek kedvéért.

Lányainak jövőjéről a fiatal Churchill eleinte a hagyományos nőszerep keretei között gondolkodott, olyan jövőt képzelt számukra, mint amilyen sok ezer hasonló felső osztálybeli nő élete volt ifjú korában. Aztán az élet, a politikai küzdelmek felismertették az egyre magasabb kormányzati posztokra emelkedő, konzervatív liberálissá váló demokratával, hogy az emberi szabadság, az egyén autonómiája az egyik legnagyobb érték, hogy a személyiség csak olyan légkörben képes kibontakozni, amelyben egyenjogúság van.

A lányok életéről szóló fejezetek fókuszában a gyerekek mellett szinte mindenütt ott van az apa, Winston, s az anya, Clementin, akik mindegyik gyerekük sorsának életük végéig részesei. S persze ott van Churchill életének angliai és világtörténelme. A család harmadik leánygyeremeke, Marigold az első világháború utáni spanyolnáthában halt meg. Hitler Anglia elleni háborúja során Diana, az elsőszülött, húgával, Sarah-val ápolónőként és légi felderítőként töltött be fontos, sokszor veszélyes élethelyzeteket is jelentő feladatokat.

A háború utáni években Churchill lányai érett felnőttekké váltak, Diana két unokával, Mary öttel ajándékozta meg. Diana és Sarah egyaránt a színpad, a színészet vonzásában élt. A szereplést, a nyilvánosság előtti beszédet politikus apjuk mellett tanulták meg, s valószínűleg örököltek is valamit az ehhez szükséges adottságokból. Életük meghatározó élményei közé tartozott, hogy elkísérhették apjukat a teheráni és jaltai konferenciákra, személyes ismeretségbe kerülhettek Trumannel és de Gaulle-lal. Diana ezeknek a tapasztalatoknak, élethelyzeteknek ellenére sem lett sikeres. Sarah Angliában és főleg Amerikában vált közepes színésznővé. Igazi sikereket az ötvenes években kiteljesedő televíziózásban aratott. Ő ismertette fel Churchill-lel a médiában, főként a televízióban való megjelenés fontos szerepét a kormányzati döntések elfogadtatásában és a kampányokban.

Trethewey történetei azt mutatják, hogy a harmóniában eltöltött gyermekkor, a magas társadalmi státusz önmagában nem elégséges a sikeres, boldog felnőttséghez, talán azért, mert a XX. század plurális értékvilága, a korábbinál sokkal szabadabb sorsválasztás lehetősége megnövelte az egyén törekvéseinek szerepét az életút alakulásában.

ExLibris, Schüttler Tamás írását itt olvashatja el: https://bit.ly/3WmniQN//

 

2023-01-20 13:34:51
Jókai varázslatos világok teremtője, Magyarország legolvasottabb írója, nemzedékek kedvence volt. Manapság leginkább kötelező olvasmányként találkozunk vele, valószínűleg kevesen veszik...
Fordította: Csizmadia Lukrécia
Az ember legjobb barátai, a gazdiért rajongó hősszerelmesek, önfeláldozó hősök, vigasztaló jóbarátok... és persze kajakunyeráló színésztanoncok, neveletlen manipulátorok, hajnali ugatógépek,...
Bátraké a szerencse, szoktuk mondani, de vajon kire mondjuk, hogy bátor? Arra, aki nem fél semmitől, vagy arra, aki fél, de szembenéz a félelemmel, és legyőzi? És mi mindentől félhetünk?...
Fordította: Németh Anikó Annamária
A klasszikus autómodellek történelmet írtak, az utókor szemében pedig megtestesítik születésük idejét. Történetük álmodozásra késztette a kortárs nemzedékeket, de az utánuk következőket...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ