Henry Charles Albert David Wales mindössze tizenkét éves volt, amikor végigkísérte az anyja koporsóját a brit fővároson. Gyászát százmilliók figyelték élő adásban, miután a palota úgy döntött: sétáljon csak ő is a család felnőtt férfi tagjaival. És miután igazán hősiesen teljesítette a rá rótt hazafias feladatot, a család egy rövid pihenő után visszaküldte a bentlakásos iskolába. 

„Apa mindig egy kicsit távoli volt. Olyan benyomást keltett, mintha nem teljesen állna készen a szülői létre – a felelősségre, a türelemre, az apaságra. Egyedülálló szülőség? Sosem volt neki való. Bármennyire büszke ember, ennyit ő is elismert – írja a könyvben Harry. – Nehezére esett a kommunikáció, az odafigyelés, a szemtől szemben kifejezett intimitás.”

Persze, honnan tanulta volna meg Károly, hogyan kell (hogyan is lehet) megélni és kimutatni a gyerek iránti szülői szeretetet?

A királyi család generációk óta ebben az érzelmileg és fizikailag távolságtartó szellemben működött. A rang előbbre való a rokoni szálaknál és a szeretet holmi spontán kifejezésénél, ennek tiszteletben tartását a gyerekektől is elvárták.

D. Tóth Kriszta írását itt olvashatja el: https://bit.ly/3kCYAP8//