Csuja nem tartozik az önégető, önsorsrontó művészek közé, de természetesen megvan benne az az érzékenység és empátia, ami nélkül egyszerűen nem érdemes „a húrok pengetésihez” fogni. Nem véletlenül igézi Ady költészete, két estet is összeállított a verseiből, s nem véletlen, hogy Őze Lajoshoz, Derzsi Jánoshoz, Cserhalmi Györgyhöz vonzódik. Ez az érzékenység és empátia még a kritikusi pályára is érvényes: a könyv nem lenne ilyen jó, ha Csáki Juditból a rendkívül alapos szakmai tudáson túl hiányozna ez a két tulajdonság. Ezeknek köszönhetően veszi észre, hogy Csuja személyiségében a verseknél húzódik „az a vékony réteg, amelyben a színész és a magánember (ha úgy tetszik: a civil) összeér”, hogy „a színpadi figurákkal kapcsolatban sokkal érzékenyebben, árnyaltabban és mélyebben fogalmaz, mint az életbeli dolgokról. Ezért is tudja jól kérdezni.

D. Magyari Imre írását itt olvashatja el: https://bit.ly/3YuLi60//