Nekem szerencsém volt, mert engem Szabó István tanított a filmszínész mesterségre. Rögtön az első órára Kosztolányi-verseket kellett vinnünk. Én a Szegény kisgyermek panaszait vittem és minden osztálytársnőmnek el kellett mondanom. Ez számomra egy frontális élményt jelentett és szinte azonnal megéreztem azt, hogy is kell filmszínésznek lenni. Emlékszem nagyon féltünk Gáti József tanár úrtól, aki beszédet tanított. Szabó István azt mondta nekünk: gyerekek vegyék tudomásul, hogy a Gáti gojzer varrott cipőt ad a kezükbe, én pedig mokaszínt. De higgyék el hogy adott esetben mindkettő nagyon hasznos viselet.

Balogh Gyula írását itt olvashatja el: https://bit.ly/3z7Un9V//