Valójában naplónak is tekinthetnénk ezt a könyvet, annyira személyes; annyiban levél csak, hogy időnként Brunszvik Teréz egy-egy mondatára reflektál. Nem könnyű olvasmány, idő kell ezekhez az aránylag rövid írásokhoz. Elgondolkodtatnak, gyakran annyira újszerűen közelítenek meg egy-egy kérdést, hogy megállásra, töprengésre késztetnek.

Nem véletlen, hogy Prieger női „levelezőpartnert” választott. Igen fontosnak tartja a női energiákat, amelyek a férfiban is megvannak – szeret hivatkozni arra is, hogy egyik utóneve férfiként is Mária –, s amelyeket szerinte a keresztény tanítások sem vettek kellőképpen figyelembe. Példaként fontos, valamilyen szempontból meghatározó nőalakokat sorol, például Sienai Szent Katalint, „aki nemcsak ezerszázalékos nő, hanem szelíd szent és a legvadabb harcos is volt. Női hős egy látszólag átkozott férfikorban.” Vagy Bingeni Hildegardot, „a zeneszerző-orvos-apátasszony szent”-et, aki „hipermodern, emancipált álláshalmozó volt a legfényesebb középkorban, körülbelül a mi Szent Imrénk kortársaként…” (Figyeljük, nem „sötét középkorról” beszél!) Edith Steint említi, aki mosolyogva ment a haláltáborba, s ezzel a mosollyal „lelki síkon semmisítette meg a nemzetiszocialista hazugságot”. Ezt írja róla Teréznek: „Nagyon a te sejtjeidből van összerakva ez a mártír zsidó nő…” És folytatja a sort: „Costanza Mirianóról is te jutsz eszembe, ő a kortárs keresztény lelkiségi irodalom vagány aktora, aki felveszi a kesztyűt bárkivel, ha kell.”

H.Móra Éva írását itt olvashatja el:https://bit.ly/3lKc0JT//