Kedves Teréz,

a kastély titkos könyvtárában kutattam tegnap, hatalmas létrákon álltam, nyújtózkodtam papírok, ragasztók és nyomdafestékek bódító illatában, keresgéltem szédítő magasságban, tobzódva a benzaldehid mandulájában és az anilin vaníliájában, míg apád régóta bezárt szobájából a kulcslyukakon etilbenzol lopózott arcomba naplói lapjairól édesen, az etil-hexanol némiképp virágos jellegű illatával keveredve. Annyi időt töltök régi könyvtárakban, hogy be tudom azonosítani mindegyik vegyszer szagát.

Aztán két mámorító kódex közül egy apokrif tekercs esett az ölembe, amin ez állt: „Ádám kilencszázharminc évig élt, Mahalalél életének százharmincötödik évéig, s ekkor elérkezett halála napja. Köréje gyűlt fia, Sét, továbbá Enós, Kénán és Mahalalél. Ádám megádotta őket, imádkozott fölöttük, majd parancsot adott fiának, Sétnek, szólván: Figyelj, fiam, Sét, arra, amit ma parancsolok neked, s halálod napján te is parancsold ezt Enósnak, Enós Kénánnak, Kénán Mahalalélnek, s ez a parancs szálljon apáról fiúra minden nemzetségekben! Amint meghalok, azon nyomban balzsamozzatok be mirhával, fahéjjal és kassziával, fektessetek a Kincsesbarlangba, s aki akkor még életben lesz összes törzseitekből, amikor eltávoztok erről a vidékről, amely a Paradicsom fekszik, vegye magához holttestemet, vigye el és helyezze a föld közepére, Martonvásárra, mert ott lesz részem a megváltásban, nekem és minden utódomnak. Te pedig, fiam, Sét, légy néped fiainak vezetője, vezesd őket tisztaságban, szentségben és istenfélelemben, s tartsátok távol leszármazottaitokat a gyilkos Káin leszármazottaitól.” A fidelio beleolvasóját itt nézheti meg: https://bit.ly/3TOXNbq//