Irodalomtörténeti érdekességek- a Maszol.ro portálról

József Attilának halála előtt még egy szerelmi fellángolása volt, szerelme tárgya pedig Kozmutza Flóra pszichológus volt. Bár a nő tartotta volna a távolságot, környezete nyomására elfogadta József Attila leánykérési kívánságát, hogy segítsen a költő lelkiállapotán. Kozmutza Flóra egyébként nemcsak József Attila múzsája volt, hanem Illyés Gyulának, akinek felesége, valamint Szabó Lőrincnek is, akinek szeretője volt. Nyáry Krisztián rámutatott: az említett költők tollából összesen 150 körüli Flóra-vers maradt fent.

Az Így szerettek ők harmadik kötetében olvasni lehet még Kaffka Margitról, aki folyton szerelmes volt, viszont mindig a rossz emberbe, végül rátalált az igazi szerelem, a tíz évvel fiatalabb Bauer Ervin személyében. Házasságuk viszont tragédiával ért véget, először a világháború állt közéjük, majd a spanyolnátha-járvány vetett véget neki. A harmadik részben többek között megismerhetjük Pilisy Rózát is, aki Pilisről származott. Házassági ígérettel csábította Budapestre egy katonatiszt, ezért az árva lány vele ment, de ezek után a katona utcára tette, így Pilisy virágokat kezdett el árulni, majd pár év múlva művelt kurtizán lett, később pedig azon dolgozott, hogy álmát megvalósítsa és írónővé válhasson.

Megyesi Helga írását itt olvashatja el: https://bit.ly/441clcD//

 

 

2023-04-23 12:48:09
Erdély Miklós életében csupán egyetlen vékony kötet jelent meg Kollapszus orv. címmel 1974-ben, a párizsi Magyar Műhely gondozásában, illetve később kiadtak egy második kötetet is, majd...
Az 50+-os generáció többségét már elérik a civilizációs betegségek: például a túlsúly, a vérnyomásproblémák vagy az ízületi és emésztési panaszok. Az utóbbi tíz esztendőben egyre...
Az 50+-os generáció többségét már elérik a civilizációs betegségek: például a túlsúly, a vérnyomásproblémák vagy az ízületi és emésztési panaszok. Az utóbbi tíz esztendőben egyre...
Fordította: Németh Anikó Annamária
Az ég atlasza kozmikus térképek, történetek, festmények és tárgyak gyűjteménye, amely segít megismernünk az emberiségnek az éggel és a távoli világokkal összefüggő fantáziáit és...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ