| Barátságos, csinos, kézbe illő, papírkötésű kötet, talányos fő- és alcímmel. A cím nem lehet gond annak, aki járatos a Bizottság Együttes számai között. Az ilyen ember rá is vágja a választ is: „Egy nagy segget látok!”
A kötet szerzője egy mosolygós, tényleges koránál lényegesen fiatalabbnak látszó, ősz hajú művészettörténész, aki 1962-től fogva, negyven éven át számtalan kortárs művészeti kiállítás kurátora volt a székesfehérvári István Király Múzeumban (mai nevén Szent István Király Múzeum). De vajon mit jelent ebben az esetben a „kollektív önéletrajz”? Kínálkozik, hogy azonnal férjére, Kovács Péterre gondoljunk, akivel az egyetemi tanulmányok óta szellemi és szakmai szimbiózisban élt, valamint a fehérvári kiállításokban is összedolgoztak. De az igazság alighanem ennél is tágabb, ez egy nemzedék önéletírása.
„»Mintha paplanon lépdelnék«. A doktornak szemmel láthatóan tetszett a történeteknek ez a szemléletes megfogalmazása, ismételgette, anamnéziseiben vélhetőleg később is használni fogja. Maga az ősz muzeológus is elmerengett azután a szavakon: de hiszen egész felnőtt életében »paplanon lépdelt«, igyekezett óvatosan, körültekintően forgolódni a bizonytalan világban.”
Csodák csodájára ez a faék egyszerűségű narrációs technika, mármint, hogy az író magáról egyes szám harmadik személyben beszél, nagyszerűen működik – ad a szövegnek valami bársonyosan személyes jelleget. Intim és eredeti, nagyon jó olvasmány ez a könyv. Végső soron négy dologról szól. Elsősorban a szerző saját szakmájáról. Aztán a kisvárosi élet örömeiről, a fehérvári helyi kötelékekről, a munka- és lakhelye közvetlen téri környezetéről. Ezek mellett fontos helyet kapnak az emlékezetes kiállítások. Majd a kötet végén egy nagyon eredeti részt szentel a szerző a képzőművészet elanyagtalanodásának. Kovalovszky természetétől nagyon távol áll a nyárspolgári fanyalgás. Ő csak elegáns, visszafogott szomorúsággal emlegeti a legújabb művészeti irányzatokat, amelyeket már kevésbé ért, mint a régebbieket.
„Ő maga nem volt türelmetlen, se bánatos az idők múlása, áramlása láttán: egyszerűen be kellett látnia, legtöbb kortársáéhoz hasonlóan az ő feje is másképpen jár, mint a fiatalabbaké.”
Mélyenszántóak és megvilágítóak az irodalmi párhuzamai. Esterházy és Nádas sok inspirációt adott neki, valahogy benne összeért a két életmű, ami nem is lehetne különbözőbb. De olyan obskurus szerzőktől is idéz, mint Gádor Béla:
„»Semmi sem egyenes, minden srég«”. Gádor Béla humorista mondata mintha megjósolta volna az újfajta látás, nézés, műszemlélet egyszerre vonzó és idegenszerű karakterét.”
Ugyanitt, a 137. oldalon említi a szerző, hogy egy időben milyen szívesen hallgatta Schubert C-dúr vonóskvintettjét. Több se kellett, én is elővettem. Igen, érteni vélem, miért tetszett neki annyira, különösen a második tétel.
A könyvet egyébként a zsúfolásig megtelt Magvető Caféban, a könyvbemutatón vettem meg. Kovalovszky Mártát mennyien szeretik! És nem csak kortársai voltak ott... Egy válaszában elmondta, apja, a híres nyelvész hatalmas házi könyvtárának árnyékéban nőtt fel. Akkor kapta életében az egyetlen pofont apjától, amikor kiderült, hogy kölcsönadta az egyik könyvét. Abból tanulta meg, hogy a könyvek komoly dolgok.
Most ő is írt egy (újabb) fizikai értelemben véve pillekönnyű, mégis súlyos és szeretni való könyvet. |
