BANKA ROLAND
tanár, pszichológus, utazó
1984-ben született Egerben. A Miskolci Egyetemen végzett filozófia-magyar szakon, majd a Debreceni Egyetemen tanult pszichológiát, miközben középiskolában kezdett tanítani. Budapestre költözve kipróbálta magát különböző munkakörökben, mígnem 2013-ban úgy döntött, végigsétál a Camino de Santiago zarándokúton Spanyolországban egy szamárral. Ezután is az Ibériai-félszigeten maradt;dolgozott zarándokszállásokon, tartózkodott öko közösségekben, élt kerámiaékszerek árulásából és utcazenélésből is. 2019-ben - Rómát is érintve - hazasétált Magyarországra a szamárral. Blogot ír és előadásokat tart utazásról, vallásról, alternatív életmódról.
A szerző kiadónál megjelent művei:
Mindenkinek megvan a maga Balatonja: saját emlékek, találkozások, titkok finom és kényes szövedéke. Pedig a Balaton sokáig nem is létezett, költők és írók találták ki. 150 évvel ezelőtt...
Az írás véresen komoly dolog, akár halálos is lehet. Egy regény képes megváltoztatni az életünket, főleg, ha még nincs kész, és meg kell találnunk a hiányzó zárófejezetet. Újrakezdeni...
Fordította: Papolczy Péter
A 302-es semmiben sem hasonlított egy átlagos alfa hímhez. Egyáltalán nem volt harcos jellem, inkább a nőstények és a saját önzésének a rabja. Ha tehette, jó messzire menekült a veszély...
Az 50+-os generáció többségét már elérik a civilizációs betegségek: például a túlsúly, a vérnyomásproblémák vagy az ízületi és emésztési panaszok. Az utóbbi tíz esztendőben egyre...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ