
|
|
TENCZER GÁBOR
repülőgépszerelő végzettségű, majd kommunikáció szakon csiszolódott újságíró és blogger, alapvetően természetbolond és túrabubus
Először a magasabb hegyekbe szerettem bele, megjártam a Grossglocknert, a Mont Blanc-t vagy a Kilimandzsárót, aztán amikor három fiam szép sorban túraérett (6-7 éves) korba lépett, a könnyebb, hazai terepre kezdtem koncentrálni. Szinte minden hétvégén túráztunk, a Gellért-hegytől kezdve a legmagasabb hazai csúcsokig, számtalan túraútvonalat ismertem meg, találtam ki és jártam be velük. Fertőző túramániám sikeresen átragasztottam élettársamra, valamint édesanyámra is, aki 80 évesen jelenleg épp a Magas-Tátra sétálósabb részeire készül a túraklubjával. A túrázás, az aktív pihenés, a természetbe burkolózás, az ezzel járó kihívások legyőzése egyfajta életformává vált nálam, ami tapasztalatom szerint sokat segít a hétköznapi életben is. Korábban az élményeimet, útvonalajánlóimat a túrablogomban, majd különböző lapokban osztottam meg, most pedig megpróbálom meghozni a kedvet a túrázáshoz ebben a könyvben is, főleg a főváros környéki kirándulóhelyekre koncentrálva. A természet nevű gyógyszerre ugyanis leginkább a zaklatott városi embernek van szüksége.
A szerző kiadónál megjelent művei:
|
|
 |
|
|
Fordította: Tekulics Judit
Martina Baradel, a japán szervezett bűnözés egyik legkiválóbb szakértője nemcsak rekonstruálja a jakuza történetét, de számos sztereotípiát is lerombol. Ugyanis Japán nemcsak a világ egyik...
|
|
|
Kurázsi mama újjászületett! Bátoriné a neve, Észak-Afrikában tevékenykedik egy meg nem nevezett országban, egy alternatív jövőben (vagy jelenben?), és ugyanaz a célja, mint ötszáz évvel...
|
|
|
Fordította: Németh Anikó Annamária
Amikor Bruce Willisnél frontotemporális demenciát diagnosztizáltak, Emma mindössze egy szórólappal és egy bizonytalan ígérettel távozott az orvosi rendelőből. Sem útmutatás, sem kapaszkodó...
|
|
|
Fordította: Jávor Péter
Gyakran van olyan érzésünk, hogy áthidalhatatlan szakadék választ el bennünket a másiktól. Mintha nem egy nyelvet beszélnénk, és esélyünk sem volna szót érteni - különösen politikai...
|
|