Az utca művészete - Élet és irodalom

Bakos Katalin: 10x10 év az utcán. A magyar plakátművészet története 1890-1990. Corvina Kiadó, Budapest, 2007. 204 oldal, 9990 Ft

 

Mily szépen és megragadóan, ugyanakkor elkeseredetten hangzik fel Pilinszky János híres versében a plakát szó mint az egzisztencialista kétségbeesettség alapmetaforája: "plakátmagányban ázó éjjelek" - számára mintha a városi plakát maga lenne a modern világ elidegenedettségének megtestesítője vagy szimbóluma, mintha a plakát, a maga vásáriságával, reklámjellegével, színességével kizárólag csak a tömegtársadalom rettenetét képviselné - s mily sokan gondolkoznak hasonlóképpen, tulajdonképpen sokszor a lehetséges művészeti anyagnak csupán töredékét látva és ismerve, s mily sokan ítélik el magát a plakátcsinálást mint kereskedelmi tevékenységet, egy sokszor arisztokratikus és aszketikus művészetszemlélet nevében: mintha mindaz, aminek tömeges kereslete vagy kereskedelmi és/vagy propagandisztikus vonzata van, eleve értéktelen vagy esztétikaellenes lenne! Holott mindannyian tudjuk, s a művészettörténet sokszor még a legnagyobbak esetében is elismerni kénytelen: a művészet és a piac valamint a propaganda viszonya távolról sem esetleges és elítélhető (hisz például hogyan is lett hajdan oly nagyon népszerű a didaktikus fametszetek igen szép és megbecsült műfaja?), s a művészet távolról sem csak a múzeumokban vagy a kontemplatív befogadás során szokta érvényesíteni önmagát, örökérvényűleg, hanem a pillanatnyiságban is, az utcán is, a házfalakon is, a rossz minőségű alapanyagra nyomott mulandó plakátokon is: az alkalmazott tömegművészetben, azaz a plakátcsinálásban is ott rejlik a művészet akarásának nagy gesztusa (az persze igaz, hogy időnként csak a csírája), s ennek az akarásnak a plakátok esetében legfeljebb a megnyilvánulási formája más.

Bakos Katalin remek és szép könyvének épp ezért nemcsak felfedező gesztusa, hanem esztétikai állásfoglalása és vállalása is kiemelendő és dicsérendő: e könyv hatalmas gyűjteménye és kiváló prezentációja azt bizonyítja egyrészt, hogy ebben az esendő és számtalan kötöttséggel rendelkező és küszködő műfajban is ugyanazok a nagy törekvések (és irányzatok) fogalmazzák meg magukat, mint a magasnak nevezett művészetben; másrészt viszont azt teszi teljesen meggyőzően látványossá, hogy a plakátcsinálás vagy művészet sorsa és változássorozata történetileg is ugyanúgy alakul, mint emelkedett társáé. A könyv kitűnő címe (10×10 év az utcán) impozáns büszkeséggel vagy természetességgel képviseli szemléletét: mindez, amit most együtt látunk, normális létmódját tekintve az utcán kellene hogy legyen - hiszen e művek eleve arra lettek kitalálva, hogy a pillanatnak, az utca igényének és változásainak rendeljék alá magukat. A múzeumban a plakát el van (el lenne) szakítva környezetétől, megrendelésétől, hirdetői funkciójától (magyarul: ha nem tudjuk, mit hirdet, mire vonatkozik, akkor nem értjük híradását és koncepcióját), el van szakítva megjelenési formájának legfontosabb aspektusától, a megismételhetőségtől, a tömegességtől (ha tetszik: jelentésének manipulatív sulykolásától): ha egy plakátot kiállítanak, akkor képpé válik, s más megítélés alá esik, mint ahogy eredetileg koncipiálva volt. Hiszen a plakátnak elsődleges művészi gesztusa természetes és magától értetődő módon az ötlet, azaz a verbális jelentés képi (többnyire) illusztratív megelevenítése - ha nem találjuk a verbális megoldási kulcsot, akkor maga a művészi gesztus veszít erejéből. Ezért élnek a plakátművészek oly gyakran egyrészt az allegorikus művészet hagyományával (hiszen verbális ötleteket a metonimikus, azaz megmagyarázható összefüggések révén gazdagítanak képileg új - vagy esetleg éppen hogy nem új, hanem nagyon is hagyománykötött [persze nemegyszer rövidre zárt] - megoldásokkal), másrészt a humor vagy kétértelműség kihívó jellegének hangsúlyozásával: a verbális illusztrativitás viszonylagos egyszerűsítését a kép eltérítésével vagy kifordításával akarják gyengíteni vagy épp erősíteni. Hiszen ha egy plakát nem hívja fel magára (illetve megrendelőjére, megrendelésére) a figyelmet, akkor megsemmisül (vagyis senki nem veszi észre): a verbális jelentés elsődlegessége és konvencionalitása a vizuális újszerűség és meglepetés gesztusával kell hogy kezet fogjon. Kitűnő terep a művészi ötletesség próbatételei számára: hogy milyen veszélyes és sikamlós ugyanakkor, azt a rengeteg nagyszerű ötlet mellett elburjánzó tömeges konvencionalitás is bizonyítja.

Bakos Katalin kitűnő válogatása és kommentárja azonban ezen túlmenően is rendkívül fontos: azt mutatja be igen nagy meggyőző erővel, mily szoros összefüggések léteznek és láthatók egyes korszakok ideológiai-politikai beállításai valamint az akkor élő és ható vizuális percepciók és prezentációk között; továbbá, hogy az alkalmazott művészet esetében ez az összefüggés sokkal látványosabb, mint az autonómiára törő "magas" művészetnél. Hiszen a plakátok, akár kereskedelmileg, akár politikailag akarnak is hatni, mindig közvetlen hatást tételeznek fel az alkotás szemlélete és a befogadó valaminő aktivitása (például vásárlási szokása, politikai választása stb.) között, s ezért kivételes érzékenységgel reagálnak a sokszor felületesen divatnak nevezett érzékelési preferenciák változására. Társadalomtörténetileg nézve ezt az évtizedekre osztott százévnyi termést, arra a tanulságra juthatunk: minden évtizednek megvolt, meglehetett a maga sajátos önkifejeződési szokásrendje - a befogadói tömegtársadalom, úgy látszik, évtizedekként másként látta magát, s a társadalmat manipulálni akaró megrendelők, legyenek kereskedők, vállalkozók vagy politikusok, mindig más típusú, más modalitású képiséggel szeretnék bombázni megcélzott közönségüket. E plakátokat sorozatban nézve, s eltekintve az egyes rajzok saját értékeitől, arra a belátásra juthatunk: íme, csak a megtervezett tömeglátványokat nézve is megtapasztalhatjuk az egyes rendszerek, egyes korszak- vagy alkorszakváltások össztársadalmi hangulatát, a politikai elnyomás mértékét és jellegét, a manipulatív hagyománykeresések erőszakosságát vagy gyengülését, a társadalmi jellegű elfojtások működési mechanizmusát.

S még egy dologra hívja fel e gyűjtemény a figyelmet: ennek a plakáthagyománynak viszonylagos archaikusságára. Száz év óta a plakátgrafika mindig az autonóm képzőművészettel versengett - a képek divatja és útkeresése határozta meg a plakátművészek ötletkincsének alakulását. Ám mára e kultúra archaikussá vált; ha megnézzük a mai utcai plakátokat, azt láthatjuk, hogy majd mindegyikük a televízió reklámkultúrájára épül, s nemcsak abban, hogy úgynevezett tévés személyiségek figuráját használják ki: mintha kimerevített mozgóképeket vagy egy-egy narratív képsor most éppen megállított filmkockáját szemlélhetnénk, az egyébként feltételezett történet latens ismeretében. E technika, meglehet, hatásosan működik - de hogy a plakátok vizuális fontosságát és érdekességét kikezdi, az biztos. E gyűjtemény plakátjainak esztétikai becsét bizonyára az adta, hogy e plakátok az utcára olyan képeket akartak vinni, melyek, ha humorosan is, ha néha túl verbálisan is, ha néha túl színesen is, de emlékeztettek a festészet régen megszokott nagy gesztusaira. S ezért érdemes őket nézegetni még ma is.

2008-02-20 11:06:31
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ