Ahogy múlnak az évek, egyre többen hajlamosak arra, hogy ? nosztalgiából, vakságból, ideológiai elfogultságból, a rendszerváltás be nem váltott ígéretei és lehet?ségei miatti csalódottságukban ? a szocializmus évtizedeib?l csak a jóra, a teljes foglalkoztatásra, a szociális biztonságra, az épül? lakásokra, a hétvégi házakra, a pezsg? és támogatott m?vészeti életre emlékezzenek, s elfeledkeznek arról, hogy mindez a Kádár-rendszernek csak az egyik arca volt. De aki nem fogadta el a kurzus ki ne mondott jelszavát ? hagyd a politikát, építkezz! ?, s kritikusan gondolkozott, az el?bb-utóbb érzékelhette, esetleg a saját kárán is megtapasztalhatta, hogy diktatúrában él. Ezért is olyan fontos a múlttal való szembenézés, a Kádár-rendszer intézményrendszerének, a hatalomgyakorlás eszközeinek, manipulációs technikáinak tárgyilagos vizsgálata.
 

Könyvük f?szerepl?je a bels? reakció, ideológiai fellazítás elhárításával foglalkozó III/III-as Csoportf?nökség. Tevékenységét, prioritásait jól érzékelteti, hogy például 1977-ben a volt uralkodó osztály tagjaira 4, a több tízezres ifjúsági ?vonalra? 489, az egyházakra 421, a teljes kulturális területre pedig 485 ügynököt állítottak. Az 1962-ben létrehozott III. (Állambiztonsági) F?csoportf?nökség létszáma a hetvenes évek végéig 5-6 ezer f? között mozgott, a III/III. ? a megyei beosztottakkal együtt ? átlagban 550 embert foglalkoztatott.

Tabajdi és Ungvári egykori belügyi tankönyvek alapján ismerteti az állambiztonsági munka legfontosabb feladatait, módszereit, az ügynökök kiválasztását, s beszervezésük, megzsarolásuk technikáit is. Egykori feljegyzések alapján vázlatos beszámolót kapunk a III/III. bels? életér?l, a munkatársak szakmai, anyagi gondjairól. Mindezek alapján a szerz?k arra a banális következtetésre jutnak, hogy legtöbb honfitársunkéhoz hasonló, átlagos életet éltek. (Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy nem kerülhettek az állambiztonság célkeresztjébe.)

A szerz?k közlik ? gesztusérték?, fontos tett! ? a III. F?csoportf?nökség vezet?inek, a III/III. irányítóinak, osztályvezet?inek, s a politikai megrendel?knek (a Politikai Bizottság tagjai, a Központi Bizottság illetékes titkárai, a megyei els? titkárok, s a KB egyes osztályának vezet?i ) a fényképes életrajzát. Néven nevezni, s reflektorfénybe állítani ?ket azért is olyan fontos, mert az ügynök ügyek kapcsán óhatatlanul olyan látszat keletkezett, mintha csak a besúgók ? és esetleg tartótisztjeik ? lennének az els?számú b?nösök. A rendszer igazi irányítói, m?ködtet?i és haszonélvez?i azonban a politikai megrendel?k voltak. Az állambiztonsági szolgálatok a párt szeme és füle volt, a párt politikáját, határozatait hajtotta végre: ?termékeit?, azaz információit a párt felhasználta döntéseiben.

A Rákosi- majd a Kádár-rendszerben aktákba írták, mir?l álmodtunk. Az ÁVH 1956 elejéig egy millió kétszázezer embert tartott nyilván, az év szeptemberében már ?csak? 550 ezret. A forradalom miatt ez a szám 1957 októberére 650 ezerre emelkedett. A kádári konszolidáció kezdete után ? a PB 1963. szeptember 10-i ülésére készült jegyz?könyv szerint ? még mindig 246 659 állampolgár adatait kezelték. Közülük 5824 f? veszélyes elemnek számított, s több mint 106 ezren szerepeltek a kutató nyilvántartásban.

Az adatok begy?jtésében, a megfigyelésben egy egész titkos hadosztály, 1950 és 1990 között körülbelül 200 ezer besúgó segített. (S akkor még nem is említettük az úgynevezett hivatalos kapcsolatokat: a vállalatok, intézmények igazgatóinak, f?mérnökeinek, személyzeti osztályvezet?inek is rendszeresen be kellett számolniuk munkahelyük életér?l, dolgozóiról.) Tabajdi és Ungváry eredeti BM dokumentumok alapján fantasztikus információkat közöl: a szolgálatok ? f?leg munkavégzés megtagadása, passzív ellenállás miatt ? minden évben kizárta a teljes ügynöki állomány húsz százalékát. De ami igazán izgalmas: az újonnan beszervezett ügynökök fele már a második találkozóra sem ment el!

A könyv els? fele adatok, tények, információk strukturált, de száraz halmaza; igazán az ezután következ? ?szemléltet?? anyag az izgalmas. A gazdag jegyzetanyaggal ellátott esettanulmányokból képet alkothatunk magunknak a Cég módszereir?l, a vezet?k és beosztottjaik alacsony iskolázottságáról, bunkóságáról. Az ügynökök ?tartása?, manipulálása, a játszmák és ellenjátszmák során feltárulnak a Kádár-korszak kisszer? emberi viszonyai, érdekkapcsolatai, felfeslik hétköznapjainak gazdag szövedéke. A 17 történet között olvashatunk a március 15-ék megünneplésér?l, a Hétf?i Szabadegyetemr?l, vagy a civil kezdeményezésre létrejött Dialógus Békemozgalom szétverésér?l, több anyag pedig a Horthy-éra exponált személyiségeivel foglalkozik.

A kötet szerepl?i közül talán Hatz (Hátszegi) Ottó egykori vezérkari tisztnek, a béketárgyalásokban részt vett szófiai katonai attasénak jutott a legtragikusabb, legkalandosabb sors. Családját deportálták, menyasszonyát meggyilkolták, ?t pedig négyévi vizsgálati fogság után a Gulagra hurcolták, majd itthon évtizedekig zsarolták. Hosszú pályafutása során kapcsolatba került a magyar katonai elhárítással, a VKF-2-vel, a német, angol, amerikai, szovjet titkosszolgálattal, majd kés?bb az ÁVH-val, a III/III-mal s végül a Stasival. A III/III. egy id?ben hét ügynököt is ráállított, többek között Kádár Gyulát, a VKF-2 egykori vezet?jét, s Kéri Kálmán vezérezredest (?44-ben a VI. hadtest, majd az 1. hadsereg vezérkari f?nöke). A III/III-nak egyébként olyan ?ügyfele? is volt, Málnási Ödön történész, széls?jobboldali politikus személyében ? évekig Szálasi helyettese volt ?, aki körül egy id?ben több mint hetven ügynök szaglászott.

Az egyházi hierarchia megtörését is több tanulmány dolgozza fel. A III/III. az els?számú prioritásának számító feladatát eredményesen végezte el: a katolikus egyházban a püspökök 64, az érsekek legalább 80 százaléka ügynök volt.

Akad a történetek között abszurdba hajló is. A Gellérthegyen konspirációs céllal épült Sole Mio bár, s panzió-bordély létrehozásáról szóló írásból (Az Ámor Háza) az is kiderül, hogy az állambiztonság egyáltalában nem volt mindenható szervezet, elképzelései megvalósításáért a Szövetkezetek Országos Szövetségével, egy szállodai vállalattal és a F?városi Tanáccsal kellett hadakoznia. A bár üzemeltetésével, s a nagyrészt hálózati személyekb?l verbuvált személyzettel folyamatosan bohózatba ill? bonyodalmak adódtak. Az üzletvezet? például azzal javasolta egy második m?szakos ruhatáros felvételét, hogy az illet? ? mellesleg a nagybátyja ? 1919-ben vöröskatona volt.

Az Elhallgatott múlt pontosan idézi meg a rend?rállam légkörét, mentalitását, jól érzékelteti, hogy a rendszert nagyrészt a besúgás, árulás, s a retorzióktól való fortélyos félelem tartotta öszsze. Néhány sarkos, leegyszer?sít? megállapítást, néhány tanulmány elnagyoltabb korrajzát, s Harangozó Szilveszter ? 1977-t?l III/III-as csoportf?nök ? vázlatosra sikeredett pályarajzát leszámítva csak elismeréssel írhatunk Tabajdi és Ungváry teljesítményér?l. Aki szóra akarja bírni a múltat, annak megkerülhetetlen a munkájuk.

Tabajdi Gábor-Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy
1956-os Intézet, Corvina Kiadó, 2008
515 oldal, 3990 Ft