Nomenklatúra és elit
| Pelle János | 2007. május 21. 14:16 |
 | Nomenklatúra és elit
Huszár Tibor karcsú könyvet publikált a Corvina Kiadó Tudástár című sorozatában Az elittől a nomenklatúráig címmel. Alcíme jelzi, hogy nem elvont eszmefuttatásokkal találkozunk benne, hiszen a fedőlapon ez is olvasható: Az intézményesített káderpolitika kialakulása Magyarországon (1945-1989). |
|
A termékeny szerzőről tudjuk, hogy az általa vizsgált korszakban a pártapparátus ?részvevő megfigyelőjéből? vált a tudományként intézményesülő szociológia professzorává, aki talán a legtöbbet tudja a Kádár-korszak belső működéséről, kiválasztási mechanizmusairól. Munkája elsősorban azért érdemes a számunkra, mert napjainkban nálunk is felvetődött, hogy a rendszerváltás után kialakult új kapitalista elit és a régi szocialista nomenklatúra közötti kapcsolatok sokkal szorosabbak voltak annál, mint ahogy ezt egykor képzeltük. Vagyis illúzió volt azt hinnünk, hogy az államszocialista ancien regime középkorú, illetve fiatalabb vezetői belátják majd, hogy rossz úton jártak, maguktól visszavonulnak a közélettől, s megelégednek bizonyos, ?kárpótlásként? megszerzett gazdasági pozíciókkal. A hatalom, melyet az elit gyakorol, illetve melyre saját létét alapozza, többféle dimenziót ölel fel: mindenekelőtt gazdaságit, aztán politikait, kulturálist, különös tekintettel a médiára, stb. és ezek egymást támogatják, illetve legitimálják. Egyik a másik nélkül gyenge, sebezhető, ezért törekednek a ?birtokon belül lévők? arra, hogy minden területet ellenőrzés alatt tartsanak. Viszont az elit legitimitását kétségbe vonó pártok és társadalmi mozgalmak ugyanebből a megfontolásból még a demokratikus választásokon is ezért törekednek többre, mint kormányváltásra. Ez a történet nálunk is ismerős, napjaink Lengyelországában pedig a legutóbbi választások óta a kormányzó politikai erők igyekeznek megvalósítani. Érdemes persze határozott különbséget tenni nomenklatúra és elit között, annál is inkább, mert az előbbi kifejezés használata meglehetősen későn, a hetvenes évektől honosodott meg a szociológiai irodalomban, és az utóbbi tartalma is sok tekintetben homályos, elmosódó. Huszár Tibor idézi Szakadát István elméleti szociológust, aki szerint ?a nomenklatura nem egyszerűen hatásköri lista, hanem a kinevezések, áthelyezések, felmentések rendszere, melynek legfőbb jellemzője a kiterjedtsége és minden átfoghatósága, aminek következtében a formálisan választással betöltött társadalmi-állami beosztások is testületi hatáskörbe kerülnek. A kinevezettek halmaza, s minden pozíció egy intézményből, s az intézményen belüli beosztásból áll.?Világos, hogy a nomenklatúrát, legalábbis elméletben a mindent átható politikai akaratnak kell létrehoznia, mely kirívó esetekben ? ilyeneket 1948 és 1953 között a Rákosi-korszak szép számmal produkált -, a politikai megbízhatóságot abszolút mércének tartja minden beosztás betöltésénél. Így kerültek a gyárak, intézmények élére akkoriban ?hat elemivel?, vezetői tapasztalat nélkül emberek. Közülük sokan már akkoriban sem tudták megőrizni pozíciójukat, ugyanis a ?nomenklatúra-elv? teljes mértékben soha nem tudott érvényesülni. Még a mindenható állampárt sem fogadta el hivatalosan, hanem ?új elit? kialakításáról beszélt, s előszeretettel emelte be a nomenklatúra soraiba a ?régi elit? kiválasztott tagjait.Érdemes ezek után persze néhány szót szólni az elitről is. Ez a nomenklatúrával ellentétben, szakmai ismeretekkel és felsőfokú végzettséggel, vezetői tapasztalattal és spontán módon kialakított társadalmi kapcsolatokra épül, az ezekkel az ismérvekkel rendelkező emberekből verbuválódik. A demokratikus társadalmakban kialakuló elit is zárt, ha nem is annyira, mint a diktatúrákban a nomenklatúra. Erről egy, az 1980-as évek közepén zajlott ?mobilitási kampány? eredményeit összegezve találóan írja Huszár Tibor: ?Nem változtak érdemben a nomenklatúra mobilitási adatai sem. A legtöbb mozgás változatlanul az azonos szervezeteken belül ? pártból a pártba; szakszervezetből a szakszervezetbe; állami apparátusból az állami apparátusba stb. ? belül történt, vagyis a változás a vezetői szinteket érintette, s egyetlen területre sem jellemző a ?lefelé? való mobilitás. A vizsgált adatok ily módon az egyes szervezetek zártságára is utalnak. Más szóval a nomenklatúra konzervativizmusa, statikussága a társadalmi folyamatok felgyorsulása, a változást követelő válságjelenségek ellenére sem módosul, illetve ha igen, még zártabbá válik.? Hogy is mondták ezt annak idején? ?Káder nem vész el, csak átalakul??Kár, hogy Huszár Tibor nem szentel elegendő figyelmet annak a folyamatnak, ahogy Magyarországon a nomenklatúra fokozatosan mégiscsak ?új elitté? kezdett válni a hetvenes évek második felétől kezdve. Miközben a politika vezetésben Kádár folyamatosan egyensúlyozott a ?konzervatív? és a ?reformer? pártvezetők között, utóbbiak támogatásával, a velük kapcsolatban álló értelmiségiekből, részben családtagjaikból is kialakul az ?alternatív elit?. Ez fokozatosan felkészült arra, hogy az elkerülhetetlen nemzedékváltás során elfoglalja a hatalmi pozíciókat, s különböző csoportokból áll: megtalálhatóak voltak benne az 1956-os forradalom taktikus túlélői, reformer közgazdászok és bankárok, a kommunista ifjúsági szervezet egyes vezetői és a szigorúan zárt képződményként létrejövő és működő ?demokratikus ellenzék? képviselői. Az ?alternatív elit? egyik fontos ismérve volt, hogy a brezsnyevi Szovjetunió helyett már a Nyugat, mindenekelőtt az Egyesült Államok felé tájékozódik, fiatalabb tagjainak egy kicsi, de nem elhanyagolható része különböző jogcímeken már nyugati egyetemeken tanult, itt fontos, később politikailag hasznosítható kapcsolatokra tett szert, stb.Miközben Huszár Tibor könyvében érdekesen foglalkozik a régi elit olyan kiváltságaival, mint az információkhoz való hierarchikus hozzájutás, a kivételezett lakás- és gépkocsi kiutalások rendszere, a privilegizált egészségi ellátás és az üdülés, az ?alternatív elit? nagy horderejű, és a rendszerváltás utáni korszak szempontjából összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentőségű privilégiumaira nem veszteget szót. Elég, ha itt hívjuk fel a figyelmet arra a közismert tényre, hogy a Soros-alapítvány, egyelőre még a Magyar Tudományos Akadémia ?gyámkodásával?, 1983-tól volt legális Magyarországon, s az általa egyes kiválasztottaknak biztosított lehetőségek nyomban felülmúlták mindazt, amit a Kádár-rendszer a nomenklatúra tagjainak, illetve ?értelmiségi kegyenceinek? valaha is képes volt juttatni.Szó esett itt Lengyelországról, de arról még nem, hogy a ?régi elit? ? s ma már a ?poszt-szocialista? országokban 1990-től berendezkedő, nomenklatúra-kapcsolatokkal rendelkező elit is annak minősül ? minden, hatalmi igénnyel fellépő új elitcsoportot igyekszik megbélyegezni, a legitimitását kétségbe vonja. Ebből a szempontból tanulságos, amit a ?rendszerváltó? Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője ír Két Lengyelország című cikkében, mely a Heti Világgazdaság e heti számában jelent meg: ?Ma Lengyelországban a Szolidaritás utáni korszakban feltűnt revansistákból, a posztkommunista korszak vidéki bajkeverőiből, a második világháború előtti soviniszták örököseiből, valamint idegengyűlölő és antiszemita csoportokból álló koalíció uralkodik?(..) A vesztesek nem hajlandók elismerni, hogy az elmúlt 300 évben Lengyelország legnagyobb sikere a szabadság kivívása volt. Az ő véleményük szerint a mai Lengyelországot még mindig a kommunista titkosrendőrség irányítja. Egy ilyen Lengyelországnak pedig szerintük morális forradalomra van szüksége, amelynek során a bűnök elnyerik büntetésüket, az erény pedig a jutalmát.? A nomenklatúra, elit és erkölcs viszonya Magyarországon is tartogat jó néhány fordulatot, különös tekintettel arra, hogy a nehéz gazdasági helyzetben lévő tömegek elégedetlenségét a már természetes adottságnak tekintett, amúgy egyre kevésbé becsült többpártrendszer és az erősen manipulált, a gazdaság és a politika érdekeinek alárendelt sajtószabadság egyre kevésbé csillapítja. Forrás: ttfk/Heti Ökopol |
2007-07-04 15:38:31
|
 |
|
|
Fordította: Papolczy Péter
McIntyre páratlan betekintést nyújt a farkasok viselkedésébe és Yellowstone híres farkas-újratelepítési projektjébe. A szürke farkas visszatérése a Yellowstone Nemzeti Parkba ugyanis minden...
|
|
|
,,Nem szokványos színész-könyv ez: inkább egy ember portréja. Egy olyan emberé, aki megjárta a halált, visszajött onnan, de sok mindent elveszített. Nem tud többé sportolni, főzni, monológokat...
|
|
|
Fordította: Papolczy Péter
McIntyre páratlan betekintést nyújt a farkasok viselkedésébe és Yellowstone híres farkas-újratelepítési projektjébe. A szürke farkas visszatérése a Yellowstone Nemzeti Parkba ugyanis minden...
|
|
|
,,Kávéház nélkül nincs irodalom" - írta Márai Sándor, és nem túlzott. A kávéház közel kétszáz évig nemcsak második lakhelye volt a magyar művészeknek, hanem az egymást formáló eszmék...
|
|
