Ujszászy István vezérőrnagy eddig sem volt ismeretlen a közvélemény előtt: sokan hallottak róla a második világháború alatt, amikor a magyar katonai és politikai hírszerzést vezette, de igazán a rendszerváltás után híresült el. A tábornokot Karády Katalin vőlegényeként is megismerhettük Benedek István Gábor Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte című, 1998-ban megjelent regényéből, majd Bacsó Péter 2002. februárjában bemutatott Hamvadó cigarettavég című játékfilmjéből.
A Vallomások a holtak házából című, a Corvina Kiadó gondozásában most megjelent vaskos kötetből, a kétes forrásokból merítő, fikciós feldolgozások után végre a valódi Ujszászyt ismerheti meg a magyar olvasó, s futó pillantást vethet a Horthy-rendszer politikai elitjének kulisszái mögé. Tudnivaló, hogy a tábornokot, 1945. február elején a szovjet Belügyi Népbiztonság emberei Budán őrizetbe vették, tisztázatlan körülmények között ? valószínűleg maga is arra törekedett, hogy felvegye a kapcsolatot velük. Személyazonosságát megállapítva különleges eljárásban részesítették, Moszkvába vitték. Ott egy börtönben hosszabb ideig, részletesen kihallgatták, majd a szovjet szervek 1948. augusztusában visszaadták az Államvédelmi Hatóságnak, hazai ?hasznosításra?. Ekkor több mint négy hónapot töltött el Budapesten házi őrizetben, egy zuglói villában. Itt kihallgatói, akiket személyesen Péter Gábor irányított, terjedelmes feljegyzéseket írattak vele 1945 előtti tevékenységéről, melyet Fekete Iván álnéven szignált. Tevékenységének utolsó nyoma egy rövid, 1948. december 10-én kelt feljegyzés. Ezután Ujszászynak nyoma veszett, feltehetőleg visszavitték a Szovjetunióba, ahol egy lágerben viszonylag fiatalon, 55 éves korában meghalt (kivégezték?).
A Haraszti György gondozásában és jegyzeteivel, Kovács Zoltán András és Szita Szabolcs tanulmányával kiadott, kézzel írott füzetek, melyek az AVH megrendelésére íródtak, évtizedeken át lapultak a Belügyminisztérium irattárában.. Őrzői olyan jelentőséget tulajdonítottak neki, hogy 1960-ban az egész anyagot legépeltették. A belügyi szervek érdeklődését elsősorban az magyarázza, hogy olyan információkat találtak benne a Horthy-féle 2. vkf. osztály, majd az Államvédelmi Központ felépítéséről, illetve Ujszászynak a külföldi hírszerzőkkel való kapcsolatairól, melyekről úgy vélték, a kommunista titkosrendőrség és elhárítás megszervezésénél is hasznosak lehetnek. Péter Gábor érdeklődése 1948-ban kifejezetten célirányos volt: egyrészt meg akarta ismerni az ?osztályellenség? műhelytitkait, másrészt kompromittáló információkat gyűjtött, amelyeket készülő koncepciós perekben felhasználhat. Sokat mondó tény, hogy Ujszászyt az ÁVH az 1947-es választásokon sikeresen szereplő Demokrata Néppárt főtitkára, Barankovics Istvánról ?jelentésre kötelezte?, bár a politikusról a fogoly tábornoknak nem volt érdemi mondanivalója. Ugyanilyen okból kellett leírnia mindent, amit csak tudott, a Nagy Ferenc későbbi kisgazda miniszterelnök által vezetett Nemzeti Parasztszövetségről is.
Ezek az irományok azonban nem igazán izgalmasak, s őszintén szólva elvétve találunk csak olyan adalékokat, melyek valóban jellemzőek a korszakra, s eddig még nem voltak ismertek. Azok a jellemzések sem mozgatják meg a képzeletünket, melyeket Ujszászy a korabeli politikusokról, illetve az előkelő társaságban megismert személyekről adott, kifejezetten azzal a céllal, hogy melyiküket szervezheti be a később a kommunista titkosszolgálat a nyugati hatalmak elleni hírszerzésre, illetve mennyiben alkalmasak arra, hogy terhelő tanukként használják fel őket
Viszont a ?Horthy általam ismert női viszonyai? című rövid feljegyzés kifejezetten újdonságnak hat, érdemes idemásolni a névsort a kormányzó szeretőiről. ?Sipos Lujza női fodrász, Bajor Gizi színésznő, Lelbach Irén, Albrecht herceg első felesége, Edelsheim-Gyulai Lipótné, Horthy István anyósa, gróf Walterskirchenné, gróf Wenkcheim Lajosné, született Teleki Maritta grófnő.?
Bajor Giziről, a nagy színésznőről, ebben az összefüggésben most olvashatunk először ? bár az meggondolandó, hogy a jóval idősebb Márkus Emíliával együtt ő volt az egyetlen nő, akit Horthy a Corvin-lánccal kitüntetett. Megjegyzendő, hogy Bajor Gizi, aki a húszas évek óta az ország egyik legünnepeltebb művésze volt, bátran kiállt az üldözött zsidók mellett 1944-ben, amikor már dr. Germán Tibor felesége volt. Ugyanezt tette a hihetetlenül népszerű, és a nyilasok által hevesen támadott Karády Katalin is, Ujszászy menyasszonya és szeretője. Nem lehet kizárni, hogy ha Bajor a német megszállás után is kapcsolatot tartott Horthyval, (akár csak úgy, hogy rendszeresen találkozott és beszélt vele), arra ösztökélhette, hogy lépjen ki a passzivitásából, tegyen valamit a deportálások ellen. A kormányzó menyével, Gyulai-Edelsheim Ilonával és másokkal együtt ő is egyike lehetett azoknak a nőknek, akik befolyást gyakoroltak rá a ?zsidókérdésben?, s szerepe lehetett abban, hogy 1944. június végén Horthy végre fellépett a budapesti zsidók érdekében.
Érdemes még egy szempontot mérlegelni Ujszászy kalandos, és szerencsétlen sorsa kapcsán. A Horthy-rendszer vezető garnitúrájának tagjai közül a becsületesebbek és tisztességesebbek vitathatatlanul ?angol orientációjúak? voltak, akik, látván azt a katasztrofális sorsot, ami Magyarországra vár Hitler szövetségeseként, próbáltak valamit tenni a második világháborúból való ?kiugrásért?. A katonai hírszerzés vonalán dolgozók közül ide sorolható Ujszászy elődje, Andorka Rudolf, valamint riválisa, Kádár Béla. A politikusok közül Bethlen István, Kállay Miklós, Peyer Károly, Ghyczy Jenő, Ullein-Revizcky Antal, Szegedy-Maszák Aladár, és még sokan mások. Megállapítható, hogy ezeknek az embereknek nehezebb, legjobb esetben ugyanolyan sors jutott osztályrészül, mint azoknak, akik végig hűségesen kitartottak a ?német orientáció? mellett, s bár nem követtek el háborús és népellenes bűncselekményeket (mint Kisbarnaki Farkas Ferenc), a nyugati emigrációba is követték Szálasi Ferencet és a nyilasokat. Mint Haraszti György részletes és pontos jegyzeteiből kiderül, mindazoknak, akik a kritikus időszakban kiutat próbáltak találni a kilátástalan helyzetből, hosszú szovjet fogság, vagy ha itthon maradtak, évekig tartó internálás, kitelepítés jutott osztályrészül. Bethlen és Ujszászy jártak a legrosszabbul: ők minden valószínűség szerint szovjet táborokban halt meg. Úgy is megfogalmazhatjuk: akik rászánták magukat a szovjetekkel való kapcsolatfelvételre, és reménykedtek abban, hogy a ?kiugrás? után még képviselhetik Magyarországot, súlyos árat fizettek. Azok, akik azt hitték, hogy tárgyalásaik révén kivételezett helyzetbe? kerülhet az ország a szovjet érdekszférán belül, életüket adták az illúzióért.
A történelem furcsa paradoxonja, hogy a Szovjetunió, mely semmiféle formális garanciát nem volt hajlandó adni sem a nyugati hatalmaknak, sem pedig a támogatásukra építő magyar politikusoknak, végül mégis kivételezett státuszt kényszerült adni Magyarországnak. Igaz, a kompromisszum körvonalai a negyvenes évek második felében még nem látszódtak, és csak a hatvanas évek közepén, az 1956-os forradalom és azt követő konszolidáció után rajzolódtak ki. Ujszászynak persze erről sejtelme sem lehetett. Kádár Gyulához hasonlóan nem öregedhetett meg, nem érhette meg memoárjainak átütő sikerét. Pedig ha lehetősége lett volna rá, Ujszászy bestsellert írhatott volna. De ennek hiányában is érdemes elolvasni a tábornok vallomásait ?a holtak házából?.
Forrás: ttfk/Heti Ökopol
