Úti beszámoló, jelentés az elvégzett feladatról, pontos, már-már tudományos megfigyelések és másoktól hallott történetek, szokások és csodás jelenségek leírása? Ez is, az is, egészében pedig az egyes összetevők együttes értékénél elmondhatatlanul több az arab utazó, Ibn Fadlán kézirata, amely a Corvina Kiadó gondozásában, Simon Róbert fordításában, jegyzeteivel és utószavával jelent meg magyarul Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásról címmel. Páratlan dokumentum a mű, hiszen a X. század elejéről származik, szerzője Kr. u. 921 júniusában indult el Bagdadból, az akkor másfél milliós metropolisból, hogy ura, a bagdadi kalifa megbízásából üzenetet, pénzt s nyilván értékes árucikkeket vigyen a volgai bolgárok királyának. Az uralkodó erős vár fölépítéséhez, népe körében az iszlám hit megerősítéséhez kért támogatást a földkerekség egyik leghatalmasabb urától.
A kedvező válasz már csak azért sem késlekedett sokáig, mert az arab világnak akkoriban ugyanaz volt az érdeke, mint a volgai bolgároknak s más északon élő népeknek ? de a háromszög harmadik csúcsát jelentő bizánci császárságnak is. Nevezetesen az, hogy meggyöngítsék a háromszög szárai között fekvő, a határtalan sztyeppeken keresztül zajló interkontinentális kereskedelmet ellenőrző kazár birodalmat, amelynek vezető rétege a zsidó vallást részesítette előnyben, és zsinagógákat épített a sztyepp közepén.
Ibn Fadlánéknak hónapokig kellett várakozniuk a birodalom határán, csak 922 márciusában indulhattak tovább, s hetvennapos viszontagságos utazás után érkeztek el a királyi székhelyre, amely a Volgától nem messze, a Káma egyik mellékfolyója, ahogyan írja, a Dzsáwsiz partján feküdt. Elindulásuk után hamarosan, ?nem törődve immár semmi mással?, behatoltak a türkök földjére, s a magyar olvasó számára ettől a pillanattól kezdve szinte detektívregényhez hasonlóan izgalmassá válik a kézirat. A nomád oghuz törzsről szóló beszámoló olvastán ugyanis éppen úgy a magyar őstörténettel (is) kapcsolatos információkat gyanítunk, mint az egyébként a leggonoszabb és legpiszkosabb türköknek nevezett baskírok vagy éppen a volgai bolgárok szokásairól, berendezkedéséről, vallási hiedelmeiről szóló részeknél. Hiszen mindaz, amit az arab utazó leír, igen sok vonatkozásban a honfoglaló magyarság életére is jellemző lehetett, nem beszélve arról, hogy az oghuz-ogur törzsek egy része akár a magyarság leszakadt csoportjával is azonosítható. S azt is tudjuk, a volgai bolgárok országában Julianus barát évszázadokkal később is találkozott magyarokkal.
Igaz, a Kárpát-medencébe érkezett magyarság Ibn Fadlán utazása előtt ? a pozsonyi csata megnyerésével ? immár végképp megszilárdította európai pozícióit, városai azonban nyilván ugyanazt az átmenetet mutathatták a vándorló és a megtelepedett életmód között, mint a Volga környékén épültek. Hasonló kettősség jellemezhette a pogány és keresztény hit együttélését is, mint a bolgároknál az ősvallás és a frissen felvett iszlám kapcsolatát. Ezen túlmenően persze az egyetemes történelmi folyamatok megértéséhez is kulcsfontosságú adalékokkal szolgál az arab utazó beszámolója, amelynek titkait a fordító Simon Róbert különösen gazdag jegyzetapparátussal és a különböző diszciplínákat egységben kezelő, lenyűgözően mély és logikus utószóval tárja föl az Ibn Fadlán után több mint ezer évvel élő olvasó előtt.
(Ibn Fadlán: Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásról. Arab eredetiből fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Simon Róbert. Corvina Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 3400 forint