Minden kép egy műalkotás.
Mindegyik másra hívja fel a figyelmet: a szépre, a csúfra, az elhagyatottra, a kiáltóan nyomorúságosra, a fény és az árnyék játékára, egy figyelemreméltó kerítésrészletre, a polgári lét elöregedő magányára, a kocsmában ülő asszony reménytelenségére, a villamosban sétáló legényember hetykeségére, egy bokor csendjére, a toronyház égő szemeire, a villamoson (valószínűleg) síró lány fejére helyezett vigasztaló férfikézre, a ködön átszivárgó budapesti fényekre.
Minden kép mögött ott az ember minden szépre való vágyása, minden gyarlósága, minden nagyszerűsége, minden igyekezete, minden reménye és minden reménytelensége.
Bárhol készülhettek volna ezek a képek.
Bárhol ilyen jók lettek volna.
De ezek a magyar fővárosban készültek.
Nálunk.
A mienk.
Nekünk szól.
Rólunk szól.
Meghalljuk-e?
Meglátjuk-e?

Fekete Gábor és Dés Mihály könyvéről itt olvashatják a teljes recenziót. Mert "az éjszaka nem vész el, csak átalakul".