Kalauz a magyarországi reneszánszhoz

A tavalyi reneszánsz emlékév kapcsán kiállítások és kiadványok sora foglalkozott a korszakkal. Mikó Árpád művészettörténész a Corvina Kiadó Stílusok-Korszakok sorozatában arra vállalkozott, hogy a magyarországi reneszánsz alapvetéseit foglalja össze. A könyvben helyet kaptak a legújabb kutatási eredmények is.


Mathias Corvinus és az all?antica

Bár Mikó Árpád, a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményének vezetője, a reneszánsz egyik legavatottabb hazai szakértője, feladata mégsem volt egyszerű, mivel a magyarországi reneszánsz legfontosabb alapvetéseit kellett viszonylag rövid terjedelemben összefoglalni. A szerző így már a könyv elején is kiemeli, hogy míg a legtöbb külföldi művészettörténeti összefoglalás a magyarországi reneszánsz tárgyalását Hunyadi Mátyás halálával lezárja, a hazai kutatás a 16-17. századi emlékeket tartja a reneszánsz fő csúcspontjainak.

Mikó nem bonyolódik bele a reneszánsz fogalmának a tisztázásába, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy maga a kifejezés viszonylag késői, 19. századi, és a korban ezt a szellemi irányzatot az all?antica ? antik módra készült ? terminológiával illették. A szerző kiemeli a művészeti örökség rendkívüli fontosságát, ugyanakkor figyelmeztet is, hogy ne ringassuk magunkat hiú ábrándokba, hiszen a Magyar Királyság művészeti színtere már a 15. században is Kelet-Közép-Európa, annak is egyre keletibbé váló fele volt, amelyet az oszmán hódítás két civilizáció határzónájává változtatott.



Magyarországot már 14-15. századi történelme predesztinálta, hogy kapcsolatba kerüljön az új irodalmi és művészeti mozgalmakkal. Az Anjou- és a Luxemburg-dinasztia bekapcsolták a Magyar Királyságot Európa vérkeringésébe, és Zsigmond uralkodása idején a különböző magyar udvarokban jól csengő itáliai művésznevekkel találkozunk, igaz kezük nyomát nem lehet tetten érni. Az intellektuális életben a humanizmus végig jelen volt, Budán Francesco Fielfo, Poggio Bracciolini is megfordultak, illetve 1444-ben bekövetkezett haláláig Budán élt Pier Paolo Vergerio is. Ők formálhatták Vitéz János műveltségét, aki nem sokkal később Hunyadi László és Mátyás nevelője lett.

Vitéz alakja pedig egyértelműen megkerülhetetlen, mivel az ő vezetése alatt alakult meg az új típusú műveltség első szellemi műhelye Budán, majd Esztergomban. A férfi nagyon fontos láncszem a magyarországi reneszánsz kialakulásának folyamatában, és komoly hírnévnek örvendett az itáliai humanisták körében is. Ő (nem pedig Mátyás) kezdeményezte a pozsonyi egyetem létrehozását, sajnos kegyvesztettsége után az intézmény gyors sorvadásnak indult. Szintén jelentős Janus Pannonius humanizmus jegyében fogant munkássága, azonban műpártolásáról szinte semmiféle információval nem rendelkezünk. Más, Itáliában tanult főpapok is fogékonyak voltak az all?antica művészeti stílusra, ahogy azt Vetési Albert veszprémi püspök Szent György-kápolnájának töredékei is egyértelműen bizonyítják.

A Mátyás király uralkodása alatti reneszánszt taglaló fejezetnek Mikó a Kultúra és hatalom: all?antica művészet Mátyás király udvarában címet adta. A választás oka egyértelmű: Mátyás homo novus-ként nem rendelkezhetett előkelő ősökkel, a reneszánsz pompát csupán azért kedvelte, mert politikai érdeke fűződött hozzá. Nevelője (Vitéz János) hatására ugyanakkor ez a fajta művészet divattá vált, és az Itáliában soha nem járt személyek is szert tettek ilyen jellegű művekre. A gazdag főpapi réteg igyekezete főként a díszkódexek megvásárlására/készíttetésére irányult, hiszen az építkezések sokkal komolyabb költségekkel jártak.



A korszak megértéséhez Mikó szerint elengedhetetlen a humanisták által írt szövegek tanulmányozása, hiszen ezekből derül fény többek közt Francesco Bandini dei Baroncelli szerepére, aki számos mester útját egyengette a budai palotába. Szintén így derül ki, hogy a király környezetében élő tudósok ekkor felfedezték Pannóniát: Felice Feliciano volt az első, aki lemásolta a római feliratokat, felvázolta a kőfaragványokat. A humanisták ?természetesen? nagy hangsúlyt fektettek Mátyás király dicső származására. A lehetőséggel Mátyás fia is élt, és 1484-től Johannes Corvinus-nak neveztette magát.

A reprezentáció eszköztárával maga Mátyás is élt, ahogy azt az írott források ? különösen Bonfini - és a régészeti leletek bizonyítják. Budai építkezései nem változtattak Zsigmond palotájának területén, ugyanakkor a belső kialakításában már az új divat, az all?antica tobzódott (már amennyire erre a töredékekből következtetni lehet.) Bár a források hiánya miatt az itt alkotó mesterek személyét nagyon nehéz rekonstruálni, kétség kívül a könyvtár tekinthető Mátyás művészet- és irodalompártolásának legtovább élő példájának. Nem véletlenül írt Naldo Naldi egy költeményt a fenséges könyvtár dicséretéről.

A könyvben Aragóniai Beatrix szerepe is megért egy alfejezetet, akivel szemben az írott kútfők is elfogultak voltak, mivel nem tudta biztosítani a Hunyadi-ház fennmaradását. Kétség kívül befolyásolta azonban férje művészet iránti érdeklődését, és bizonyos reprezentatív elemek felbukkanása is neki köszönhetőek. Bár arra a kérdésre nincs válasz, hogy Beatrix rendelkezett-e önálló könyvtárral, elsőrangú művészekkel vette körül magát, Pietro Bono a korszak egyik legnépszerűbb lantosa kifejezetten az ő kérésérére érkezett Budára.

A Jagelló-kor elején aztán II. Ulászló próbálta folytatni elődje művészetpártolását, azonban csekélyebb anyagi lehetőségekkel rendelkezett. Nincs olyan adat, amely arra utalna, hogy a Jagelló-sarj díszkódexet vásárolt volna, ráadásul nem tudta kifizetni a Mátyás által megrendelteket sem. Mindezek ellenére folytatta a budai és a nyéki építkezéseket, ez utóbbi tömbjét jelentősen kibővítette. Udvarában a hanyatlás jelei is megmutatkoztak, hiszen II. Ulászlót egyáltalán nem érdekelték az antik emlékek, így a budai római kőfaragvány-gyűjtemény ekkor szétszóródott.

Nem csüggedt viszont Mátyás özvegye, Aragóniai Beatrix, akinek személyéhez nagyon komoly építkezések, művészeti törekvések köthetők. Férje halála után a királyné Esztergomban rendezkedett be, udvara az all?antica műpártolás központja lett. Mikó véleménye szerint ekkor készülhettek a vár régi lakótornyában azok a reneszánsz freskók is, amelyekből a négy erény képe maradt eredeti helyén az utókorra. Az olaszokkal zsúfolt udvar így valódi alternatívát jelentett az egyre unalmasabbá váló Budával szemben.

A Jagelló-korban a Magyar Királyság mindezek ellenére a reneszánsz exportőre lett: Lengyelországba Buda és Esztergom közvetítésével jutottak el az impulzusok, ebben megkerülhetetlen szerepe volt Zsigmond lenyel hercegnek, II. Ulászló öccsének, aki 1499 és 1505 között kisebb-nagyobb megszakításokkal Magyarországon élt.

Változások és hagyományok a 16-17. században

A 16. század elején megváltoztak a könyvhasználati szokások, ami együtt járt a könyvek átalakulásával: olyan kiadások jelentek meg, amelyek szövegtükre világos és követhető volt. A Jagelló-korban több miniátor működött, egyaránt ismerték a gótikus formavilágot és a reneszánsz ornamentikát. A nagy kódexek jelentős része a különböző pusztítások áldozata lett, a néhány ? pl. a Bakócz-graduále, az Ulászló-graduále, a Zalka Antifonále - fennmaradt magas kvalitásról tanúskodik. Nagy népszerűségnek örvendtek a tabernákulumok, Itálián kívül csak a Kárpát-medencében bukkannak fel ilyen nagy számban. Tiszta, olasz formáikat mindvégig megőrizték.

Az építészeti emlékek számbavételénél a kutatók óhatatlanul a régészeti megfigyelésekre támaszkodnak, ám Mikó Árpád arra figyelmeztet, hogy egy-két szerény kőtöredékből vagy falkutatói megfigyelésből nem szabad az épület egészét érintő, túlságosan nagyívű következtetéseket levonni. Nincs könnyű a helyzetben a művészettörténész akkor sem, amikor a magyar síremlékeket akarja tanulmányozni, mert kevés megmaradt darabbal találkozhat. Mikó azonban számba vette az elemezésre érdemeseket, és tipológiai sort állított fel.



Az is nagyon fontos előrelépés, hogy az újabb kutatások fényében sokkal részletesebb képünk van a Jagelló-kor királyi és királynéi udvarairól. A Mohács utáni királyi udvarok története is érdekesen alakult, hiszen I. Ferdinánd elhagyta az országot, míg I. János mellett kiváló humanisták működtek. Szerencsére az utóbbi időben az ő udvarát is beható vizsgálat alá vonta a kutatás, így egyre több részletet sikerült napvilágra hozni. Ezek közé tartozik annak felismerése, hogy a gyulafehérvári székesegyházban található Hunyadi János tumbát János király parancsára Statileo János püspök állíttatta 1533-ban.

A kötet utolsó harmadában Mikó a három részre szakadt Magyarország reneszánsz művészetét taglalja. Ezzel a fejezettel válik teljessé az opus, mivel a szerző már a bevezető sorokban is utalt arra, hogy a reneszánsz bizonyos helyeken csak ekkor teljesedik ki igazán. A könyvből kiderül, hogy a korai 16. század nehezen tudott, (sőt igazán nem is akart) megszabadulni Mátyás király emlékétől. Már 1500 körül Néhai való jó Mátyás királyról címmel született ének a nagy uralkodóról, akinek alakját emlékérmek, és könyvek címlapjai is megőrizték. A korszakban a nemesek körében valóságos státuszszimbólumnak számított, hogy ki birtokolt több Mátyáshoz köthető kincset, és ugyanez a sors várt a Corvinákra is. Igaz az erdélyi fejedelmek hiába próbálkoztak, hogy visszaszerették az oszmánok által elrabolt kódexeket.

A főurak művészetpártolása is egyre hangsúlyosabb lett: Nádasdy Tamás például itáliai egyetemeken végezte tanulmányait, politikai pályáját még II. Lajos udvarában kezdte. Sárvári birtoka humanista udvarnak adott otthont, ott jelent meg többek között az első Magyarországon nyomtatott magyar nyelű könyv. A másik jelentős mecénás, Perényi Péter szintén II. Lajos udvarából indult, és gátlástalan figura volt, ami nem akadályozta meg, hogy komoly építkezésekbe ne fogjon. A világi elit mellett a humanista főpapok sem kívántak lemaradni, Oláh Miklós például tudós humanistaként és politikusként is megállta a helyét. Kedvelte a kerteket, műpártolása fontos része a magyarországi művészet történetének. Bornemissza Pál esetében pedig valóságos műgyűjtési szenvedélyről beszélhetünk, a műtárgyakat végrendeletében részletesen fel is sorolta.

A nemzeti hagyomány iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a kancellária értelmiségi munkatársai kísérletet tettek egy illusztrált, a magyar történelmet összefoglaló, illusztrált mű kiadására. Ez végül nem valósult meg, mindenesetre a Ferenczffy Lőrinc által megrendelt metszetek sokáig meghatározták a magyar királyok képi ábrázolását. Ha tehették, szívesen éltek a reneszánsz embléma ? jelmondat és a képet magyarázó epigramma együttese - használatával. Lackner Kristóf, Sopron tudós polgármestere például szinte kizárólagos műfajává választotta az emblémát.

Praktikum hozta el az építészeti változásokat: a Magyar Királyság területén a török elleni védekezés határozta meg az építészeti irányzatokat. Az 1556-ban felállított udvari Haditanács megbízásából számos mester járt Magyarországon, sőt két jelentős teoretikus is megfordult. Az itt dolgozó szakemberek azonban a kastélyok kialakításában is komolyan részt vállaltak: a 16. század második felében egyre több helyen alkalmazták a pártázatot, illetve a loggiát. Erdélyben a kolozsvári építkezéseknél, leginkább az ablak- és ajtókeret faragásainál figyelhető meg aktivitás. A terület sajátos történetével magyarázható, hogy az utolsó reneszánsz kastélyt már az 1660-os nagy török pusztítás után építette Bethlen Miklós, aki az építészeti megoldásokban nagy hasznát vette a nyugat-európai peregrinációja során szerzett tapasztalatainak.

Az új művészeti irányzat a síremlékekre is rányomta a bélyegét. A régi típusok használatban maradtak, ugyanakkor új formák is előtérbe kerültek. A magyarországi miniatúrafestészetben ugyanakkor hanyatlás figyelhető meg, a magyar nyelvű kódexek díszítése nem különösebben igényes. Ez minden bizonnyal összefüggésbe hozható azzal a ténnyel, hogy a reprezentatív díszkódexek kora lejárt.

A szépen kialakított címereslevelek azonban továbbra is nagy népszerűségnek örvendtek, és ekkor az ötvöstárgyak reprezentációs szerepe is egyértelműen tetten érhető. Amikor például Pálffy Miklós 1598-ban visszafoglalta Győrt, Alsó-Ausztria rendjei egy díszserleget adományoztak neki, amelynek kiemelkedő kvalitását mind a mai napig megszemlélhetjük. Azt azonban nem lehet egyértelműen megítélni, hogy mekkora volt a hazai és a külföldi műremekek aránya, az erdélyi ötvösök azonban komoly intenzitással dolgoztak.

A példákat a végtelenségig sorolhatnánk, így Mikó Árpád könyve kiváló bizonyíték arra, hogy a művészeti korszakokat érdemes közérthető nyelven is bemutatni. A könyv persze hemzseg a szakkifejezésektől, de a köztük való eligazodást a kötet végén külön szószedet segíti. A szerző a részletek közül mindig csak a legfontosabbakat emelte ki, és egy igazi bédekkert adott az olvasó számára, amelynek szép, és kiváló minőségű illusztrációi még inkább élményszerűvé teszik az olvasottakat.
 
Kiadvány:
Mikó Árpád
A reneszánsz Magyarországon
Corvina Kiadó, 2009


Forrás:
mult-kor.hu
2009.09.28.


2009-09-29 14:08:22
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
A Lechner Ödön életművét feldolgozó könyvek részletesen tárgyalják a mester magyaros forma-törekvéseit, épületeinek jellegzetességeit, ám a művészeti közéletben játszott, sokrétű...
E könyvben Ferenc pápa beszédeiből és írásaiból olvashatnak egy csokorra valót. Az első fejezet a 2015-os Laudato si\' kezdetű enciklika rövidített változata, összefoglalja jelenünk legégetőbb...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ