Hidasi Judit (Modern Nyelvoktatás/2019/2 szám)

 Ha egy lakatlan szigetre csak egy könyvet vihetnék, akkor az egy kulturális szótár lenne……

De melyik?  Az angol, vagy az amerikai, a német vagy a francia, az orosz vagy a japán, esetleg az olasz?  Bizony nehéz lenne a választás, mert a Bart István kezdeményezésére a  Corvina kiadónál a kilencvenes években elindított kulturális szótárak sorozat bármelyike letehetetlen olvasmány.  Bart István gazdag életműve során –  aki mint ismeretes nem csak kíváló író,  nagyszerű müfordító és kitűnő könyvkiadó is volt, –  a kulturális szótárak sorozat kitalálásával és elindításával műfajt is teremtett.

Bart kitűnő érzékkel időzítette ennek a műfajnak a beindítását a magyar könyvpiacon. A kilencvenes években, a rendszerváltást követően  kitárult a világ, az emberek egyre többet utaztak, beindult egyfajta idegen-nyelv tanulási láz, a nyelvi és kulturális élmények és tapasztalások már nem csak a könyvtárak és olvasói fotelek mélyéről , hanem testközelből is egyre inkább elérhetővé váltak. És akkor döbbentek rá az emberek, hogy nem elég egy nyelvet és annak szabályait ismerni, a nyelvet használni is tudni kell – ahhoz pedig a kultúra ismerete elengedhetetlen.

Bart István  Angol-magyar kulturális szótár-a volt az első fecske. 1998-ban jelent meg először, és azóta többször is napvilágot látott átdolgozott, javított és bővített kiadásban (2002, 2018). Bart-hoz  az angolszász kultúrák világa állt a legközelebb, azoknak volt a legavatottabb  ismerője és értője,  és alighanem ennek köszönhetjük, hogy  az  Amerikai –magyar kulturális szótár (2000) szerzőségét is később ő vállalta magára. 

A sorozat többi tagját alkotó kötetek esetében is a sorozatszerkesztő végig ügyelt arra, hogy az egyes kultúrákat bemutató szerzők valamennyien hiteles és nagytudású szakemberek legyenek, akiknek fordítói , műfordítói  háttere, széleskörű tájékozottsága, a célországok  alapos ismerete a biztosíték  arra, hogy  megbízható és használható információt kapjon az olvasó. Ádám Péter:  Francia-magyar kulturális szótár (2004, 2005);  Győrffy Miklós: Német kulturális szótár (2003, 2018); Gy.Horváth László:  Japán kulturális lexikon (1999) Japán kulturális szótár (2018); Soproni András: Orosz kulturális szótár (2008); Sztanó László: Olasz-magyar kulturális szótár (2008).

Nehéz lenne definiálni, hogy mi is tulajdonképpen a Corvina kiadó által gondozott  sorozatban megjelenő ’kulturális szótár’. Talán könnyebb megmondani azt, hogy mi nem. Ez a típusú  kulturális szótár műfajilag ugyan szótár, hiszen szócikkek alapján keresünk rá az egyes nevekre, fogalmakra, de a legritkább esetben kapunk egyértelmű magyar megfelelőt. Ha ugyanis a dolog ilyen egyszerű lenne, akkor a nyelvi szótár kielégítené kiváncsiságunkat. Magyar nyelvi ekvivalensek helyett inkább magyarázatokat, értelmezéseket kapunk, sokszor szoiciokulturális konnotációkra utaló leírásokat. Ugyanakkor ez a múfaj nem kultúrtörténeti vagy művészettörténeti lexikon. De nem is útikönyv és nem is szólásgyűjtemény, de még csak nem is anekdotákból táplálkozó sztori-gyűjtemény. Ennél sokkal több, sokkal mélyebb és sokkal relevánsabb. Ez utóbbi meglátásom szerint egy különösen fontos szempont és rendező elv ezekben a kötetekben – tudniillik, hogy a magyar olvasó, a magyar tanuló és általában a magyar nagyközönség számára és szempontjából mi a fontos, mi az az ismeret-deficit, aminek a pótlására feltétlenül szüksége van. Vagyis a rendkívül széles és gazdag ismeretkörből szelektál oly módon, hogy az a magyar olvasó igényeit a leghatékonyabban kiszolgálja. Hát ez különbözteti meg a világ más kulturális szótáraitól – amelyek többsége tájékoztat és informál, de nem célközönségre orientáltan. .

Ezekben a szótárakban a legnagyobb kihívást a megfelelő arányok eltalálása jelenti. Az ismeretek gazdag tárházából – amelyek a földrajz, történelem, politikai személyiségek, intézmények, a magas-kultúra és művészetek, a célországi reáliák, szokások, szólások, a kultúra nem tárgyiasult, ámde karakterisztikus fogalmai és elhíresült mondások – vajon melyiket és milyen mélységben szerepeltessenek úgy, hogy az a magyar felhasználó számár érthető és releváns legyen?  További, az arányérzéket próbára tevő kihívást jelentő dilemma az, hogy az egyes címszavaknál idézzen-e a szerző vagy sem, és ha igen, akkor mennyit?  Szerkesztésileg a keresztutalások természetesen tovább görgetik a tájékozódást, de ugyanakkor az önmagára visszautaló hivatkozások és ismétlések kiiktatása sem kis feladat.  Valamennyi szótárban jól érzékelhető a törekvés, hogy komplex áttekintését adja mindannak, amire a magyar olvasónak szüksége lehet. Mert mire lehet szüksége? Szeretne jobban megérteni történelmi vagy földrajzi utalásokat, hivatkozásokat („Little Boy” – a Hirosimára 1945 augusztus 6-n ledobott atombomba beceneve; az „Alexanderplatz” alias Alex például szimbolikus hely Berlinben; Mariahilferstrasse Bécsben, stb.), személyiségeket és azok jelentőségét az adott kultúrában  (a „Mediciek”; a „Rockefeller Center”), reáliákat („fortocska” o. szellőzőablak; „futon” j. földre terített matrac/párna); tipikus ételek-italokot („harissa” fr. – az Erős Pista megfelelője;   „Yorkshire pudding” a. egyfajta szuflé-szerű rakott körítés),  sajátos konnotációkat („Mick” vagy „Paddy”a.  – az írek gúnyneve;  „frogs” a. a franciák gúnyneve; Ossi n. a keletnémetek kissé lekicsinylő megnevezése; gaidzsin j. a külföldiek gúnyneve, stb. ). De különösen lenyűgözőek és már.már tudományos elemzésnek is beillőek a fogalom-magyarázatok, amelyek egy-egy nép mentalitását vagy gondolkodását igyekszenek bemutatni. Nem véletlenül a leghosszabb címszó az Olasz kötetben az identita italiana – mint erre a szerző is rámutat, –  hiszen ennek a megértése kaput nyit ezer más jelenség helyes értelmezéséhez is. De a Japán kötetben a busidó-ra vonatkozó értelmezési kísérlet ugyancsak közelebb visz a japán lelkiség és viselkedéskultúra jobb megértéséhez. Az Orosz kötetben szereplő russzkij harakter  (orosz jellem) terjedelmes szócikkről nem is beszélve, amely kimerítő és érzékletes jellemrajzot ad az orosz népről és annak lelkéről russzkaja dusa – amelynek az ismerete nélkül se az orosz irodalom, se az orosz etikett, se az orosz zene nem igazán érthető. A sor végtelemül folytatható, és az egyik fogalom értelmezésében elmerülve önkéntelenül is rákeresünk a vonatkozó referenciákra, amelyekre a görgetés folyamán mint egy hólabda egyre hatalmasabb ismeretanyag tapad. 

A kötetek jellegükben és a közös rendezőelv okán  hasonlóak, de ugyanakkor mindegyik magán viseli a szerző és az adott kultúra sajátos jegyeit. Az amerikai kultúrát bemutató kötet a legfeszesebb, míg az orosz kulturális szótár a legterjedelmesebb. Sajátos  feladattal kellett megbírkóznia a német kulturális szótár szerzőjének (Győrffy Miklós), aki egy kötetben vállalkozott a németországi, a svájci és az osztrák kultúra egyes komponenseinek a bemutatására. Ezzel a vállalkozással sikerült bizonyítani, hogy nem országismereti lexikonról van szó, hiszen akkor külön-külön köteteket kellett volna szentelni az egyes országoknak.

Érdeme a sorozatnak, hogy az új kiadások nem változatlan újranyomások, hanem a kor változásait követő átdolgozott, javított kiadások. Ez például kitűnően érzékelhetö a japán kulturális szótár esetében, amelynek az átdolgozott verziója reagál az azóta felbukkanó és hazánkba is eljutó jelenségekre, mint például a j-pop vagy a manga,

Nagy kihívást jelentett a kötetek szerzői számára az átírás is, amelyet más-más módon oldottak meg. A japán kötet szerzője (Gy. Horváth László) követte a magyar akadémiai helyesírás elvárása szerinti fonetikus magyaros kiejtést, míg az orosz kulturális szótár szerzője (Soproni András) az orosz ábécé szerinti cirill-betús rendben (amit követ a magyar kiejtés szerinti változat) szerepelteti a szócikkeket.

Külön említést érdemel Bart István két kötete, amelyek a magyar kultúrát mutatják be és hozzák közelebb a külföldi kőzönség számára: Hungary & the Hungarians: the Keywords (1999 – 4.kiadás: 2016) és Ungarn: Land und Leute – ein kleines Konversationslexikon der ungarischen Alltagskultur (2000 – legutolsó kiadás 2016). Ezekben a külföldieknek szánt kötetekben olyan tárgyakkal és fogalmakkal ismerkedhetnek meg az olvasók, mint a kokárda, kitelepítés. gang, kisztihand vagy Lánc-lánc, eszterlánc, multik, stb. E kötetetek sikerét és népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rendre újabb és újabb átdolgozott kiadások követték egymást. A siker titkát Nicholas Parsons könyvismertetőjében előrevetítette  (The Hungarain Quaterly 2000/tavasz) kiemelve, hogy a lenyűgözően széles ismeret- és tényanyag olyan időnként szarkasztikus hangvétellel párosul, amely az objektív információnyújtás és a humor impozáns kombinációját adja. Úgy érzem, hogy jobban nem lehet megfogalmazni Bart István munkastílusát: ez a kettősség érvényesült számos más alkotásában és megnyilvánulásában is.  

A kulturális szótárak sorozatban megjelent kötetek nem csak az adott nyelvet és kultúrát tanulók számára jelenthetnek lebilincselő és egyszersmind rendkívül hasznos olvasmányt, hanem a nagyközönségnek is: kinek azért, mert ismeri az adott kultúrát és ezért szeretne többet tudni róla, kinek meg azért, mert nem ismeri, de érdekli.