Makrai Sonja: Női szemmel

Ahogy megannyi területét az életnek, úgy a képzőművészetet is évszázadokon keresztül férfiak uralták, de mindez nem jelentette azt, hogy ne léteztek volna olyan nők, akik megpróbáltak kitörni ebből a béklyóból, ecsetet vagy szobrászvésőt ragadni, hogy így fejezzék ki gondolataikat az őket körülvevő világról. Létezésüket a művészettörténetet író férfiak évszázadokig elhallgatták, névtelenségbe kényszerítették őket, sokan pedig amiatt, hogy a világ tudomást szerezzen róluk, vállalták inkább, hogy férfi álnéven alkotnak. A női egyenjogúság előretörésével azonban más fénytörésbe került a női művészek kérdése, a gendertematikájú művészettörténeti viták központi felvetése lett, hogy a női alkotók által létrehozott műalkotások külön kategóriaként léteznek-e, használható-e egyáltalán a nőművészet fogalma, vagy a művészet sokkal inkább nemektől függetlenül létezik. Érdemes a témában elolvasni Linda Nochlin Miért nem voltak eddig nagy női képzőművészek? című, 1971-es írását, amely ma is releváns gondolatokat vet fel a témában. Ezek a nők kitörve a rájuk erőltetett hagyományos szerepekből elvitathatatlanul hatással voltak a történelem alakulására azzal, hogy láthatóvá akartak válni. A legnehezebb talán meghatározni azt, hogy miben áll a női művészek sajátossága férfi társaikéhoz képest, mely vonások fakadnak az alkotók neméből. Nochlin szerint a női képzőművészek „minden esetben közelebb állnak saját koruk és szemléletmódjuk képzőművészeihez és íróihoz, mint egymáshoz”. Emellett Nochlin úgy vélekedik, a témaválasztást „sem szabad a stílussal, még kevésbé egyféle eszszenciálisan feminin stílussal” azonosítani. A nők ma már aktív alakítói a képzőművé- szetnek, bár még mindig jóval kevesebben vannak, mint férfi társaik, és megbecsültségük is kisebb, de az az út, amelyre az olasz manierista, Lavinia Fontana rálépett évszázadokkal ezelőtt, már sokkal közelebb vitte a nőket a széles társadalmi elfogadáshoz.

Ezt a fejlődéstörténetet mutatja be ötven női művész portréján keresztül FLAVIA FRIGERI művészettörténész és kurátor, a londoni University College tanárának könyve, a MŰVÉSZ_NŐK, amely a Corvina Kiadó gondozásában látott itthon napvilágot. „Amíg csak élek, magam akarom meghatározni a létezésemet” – vallotta Artemisia Gentileschi, a barokk legjelesebb női mestere, aki az első női tagja volt a fi enzei Accademia delle Arti del Disegnónak. Őt követően megjelenik Clara Peeters flamand festő, aki csendéletbe rejtett önarcképeivel utalt a nők láthatóvá tételének fontosságára, vagy Marie Louise Élisabeth Vigée Le Brun, Marie Antoinette legkedveltebb festője. Feltűnik az első impresszionista női festő, Berthe Morisot, akit furcsa művészi-szerelmi kapcsolat fűzött Manet-hoz, de végül inkább a festő öcscséhez ment feleségül, és mellette ott van a stílusirányzat egyetlen amerikai képviselője, Mary Cassatt is, aki festményei modelljeit nemcsak anyaként, de mint a korabeli társadalom független női alakját ábrázolta. Fájóan hiányzik azonban Morisot és Cassatt mellől az impresszionizmus harmadik nagyasszonya, Marie Bracquemond, akinek képei a XIX. század végén ugyanúgy ott lógtak a párizsi galériák falain, mint a férfiakéi. Bracquemond férje neheztelve a nő sikereire, sokat tett azért, hogy felesége életművét inkább elrejtse és végleg eltántorítsa a festészettől, ami sikerült is, viszont Bracquemond férjével szemben élete végéig védelmezte az impresszionizmust. Ugyanígy hiányzik a szobrász Camille Claudel említése is a könyvből. Auguste Rodin tragikus sorsú múzsája, Paul Claudel költő nővére olyan korban próbált nőként művész lenni, amikor ez szinte bűnnek számított. Camille szobrai – amelyeket mindig egyedül készített, nem úgy, mint élete nagy szerelme, Rodin, akinek a munkáit általában segítői fejezték be – megfoghatatlanok, végtelenül személyesek. Rejtélyes nő volt, aki a meg nem értettség és Rodin áldozatává vált. Képzeletében szerelmük sokkal erősebben létezett, mint a valóságban, és ezt Rodin kihasználta; miután ráunt a szerelmére, kidobta, a nőt pedig saját anyja elmegyógyintézetbe záratta. Camille Claudel az őrültek háza sötétségében, eleven halottként élte le élete nagy részét, jeltelen sírban temették el. Flavia Frigeri könyvében az avantgárd úttörői közül felvillan az expresszionizmus előfutára, Gabriele Münter élete, mellette ott van Georgia O’Keeffe és Tamara de Lempicka. A XX. századból sok fontos alkotó jelenik meg, Louise Bourgeois, Gego,

Amrita Sher-Gil, Frida Kahlo, Magdalena Abakanowicz, Sheila Hicks vagy Marina Abramovic, de ott lehetne közöttük a nemrég elhunyt Reigl Judit is, akinek művei megtalálhatók a világ legfontosabb amerikai és európai múzeumaiban, köztük New Yorkban, a Modern Művészetek Múzeumában, a Metropolitan és a Guggenheim Múzeumban, a párizsi Georges Pompidou Központban és a londoni Tate Modernben.

(Megjelent a Magyar Hang 2020.szeptember 11-17.számában)