Jonathan Haidt: A boldogság hipotézise

Sajnos azonban a föntebb ajánlott visszavonultság, a vidéki élet és a hosszú séták öröme nem adatik meg mindenkinek, az emberek jó ré­sze a társadalom sűrejében mozogva nap nap után felebarátainak bru­talitásával, erőszakosságával és általános cudarságával kénytelen szembesülni, hogy a politika autentikus vadságáról már szó se essék. Helyzete ennek megfelelően kilátástalan, illetve ma már talán mégse mindenestül az. Létezik egy viszonylag új, alig huszonéves lélektani diszciplína, pozitív pszichológiának hívják, különös ismertetőjele, hogy nem a lélektani defektek szervizelésére vállalkozik, hanem afféle hegyi veze­tőként egészséges túrázóknak mutatja az utat a boldogság felhők­be vesző ormai felé.

Első és számunkra itt és most legrelevánsabb tanítása az, hogy a boldogság léte vagy nemléte a génektől függ. Nem annyira a szorgal­mon múlik, mint inkább az egyéni adottságokon. Aki boldogságra szü­letett, juhászként is az lesz, aki viszont nem, az lehet gazdag, sikeres, akár világhírű is, evvel együtt szomorú, kedveszegett, deprimált ma­rad. (Mellesleg a Prédikátor ezt már háromezer évvel ezelőtt tudta.) Ugyanezen diszciplína második nagy felfe­dezése, hogy a környezet ir­releváns, aki boldogságra van predesztinál­va, annak mindegy, hogy Finnországba vagy éppen Dél-Szudánba szü­letik. Jómagam ezt kötve hiszem ugyan, ám ez most nem tartozik ide, a lényeg az, hogy a pozi­tív pszichológia tanítása szerint nem járunk el méltányosan, ha a de­pressziónk miatt is a hatalom gyakorlóin verjük el a port, van az ő ro­vásukon amúgy is elég.

Természetesen a pozitív pszichológia nem ennyiből áll, sőt fölöt­tébb szerteágazó, másfelől pedig kellőképpen pragmatikus, ami a tár­gyalt könyvre is vonatkozik. Előadásmódja kissé szószátyár ugyan, vi­szont ennek ellentételezéseképp információkban gazdag és lebilincselő­en olvasmányos. Ami pedig a dolog praktikus oldalát illeti, a boldogta­lanság Haidt szerint kezelhető. Csakugyan igaz, hogy a gének na­gyon be tudnak nekünk tartani, de nyugalom, még itt, a magyar uga­ron is elérhetők különféle egyszerű és kézre álló módszerek, melyek­nek ki­tartó alkalmazása révén a mélabú elszáll, gyászos elménk pedig vidulni kezd. Egyébként a föntebb méltatott Salamon János arra emlé­keztet minket, hogy Hei­ne szerint a csendes belső derűhöz nem kell több, mint egy szerény, zsúpfedeles lak, egy jó ágy, a kamrában friss tej és vaj, az ablakban virág, az ajtó előtt néhány sudár fa, és ha Isten csak­ugyan szeret minket, akkor elintézi, hogy azokról a fákról hat-hét el­lenségünk porhüvelye lógjon.

Kívánatos továbbá, hogy énekelgessenek a kicsiny madárkák és lanyha szellő motoszkáljon a lombok között.

Váncsa István KÖNYVKRITIKA - EX LIBRIS - LXVI. évfolyam, 5. szám, 2022. február 4.