Wehner Tibor könyve a Kortárs Magyar művészeti lexikon I-III. megjelenése után kilenc évvel készült el. Mindkét könyv a kortárs magyar képzőművészet fontos kiadványa, nézzük, miféle nóvumokkal szolgál a nemrégiben megjelent Wehner-könyv. Magától értetődő a könyv frissessége, bár egy „off-line" médium sohasem lehet teljesen naprakész, így olyan alkotó is hiányzik a leltárból, mint Csákány István, akinek a személyes és társadalmi emlékezetről igen markáns elképzelései vannak. Csákányt azért nevesítem, mert Wehner bevezető tanulmányának egyik központi kérdése éppen ez lenne. Továbbá fontos ismérve a könyvnek a koncentráltság, amely a képzőművészet legősibb, ugyanakkor legvariábilisabb ágára irányul a címben is megjelölt földrajzi/nemzeti-időbeli megszorítással. S végül, de nem utolsósorban, vitathatatlan a bevezető tanulmány jelentősége.

A könyv törzsét a közel ötszáz művészt magában foglaló lexikon képezi. (Wehner háromezerre teszi az elmúlt hatvan év magyar szobrászainak a számát.) Hozzávetőleg minden negyedik életművet egy-egy fekete-fehér reprodukció illusztrál. Jelentős mennyiség, ugyanakkor itt látom a kötet legproblematikusabb fejleményét. Wehner az egyes művészek bemutatásánál kizárólag száraz, tényszerű adatközlésre szorítkozik, elmaradnak a rövid, elemző, értékelő, művészettörténeti leírások. A szakma nyilván nem bánja ezt túlságosan, míg a műértők, műgyűjtők, tanárok, hallgatók bizonyosan. E hiány legvalószínűbb oka a szűkösség, bár a szerző csupán a személyre szabott bibliográfiák elmaradásának okaként említi a terjedelmi korlátokat. A kötet egyébként gazdag bibliográfiáját adja a magyar szobrászat egészét érintő szövegeknek.

Wehner az egyes életművek helyett a magyar szobrászat közelmúltjának és jelenének univerzális aspektusait ragadja meg a Térmetszetek című tanulmányában. A szöveg a magyarországi szobrok, köztéri alkotások halálával kezdődik, s valahol a szobrászat műfajának definiálásával fejeződik be. Bizarr szerkezet, de távolról sem logikátlan, hiszen a szobordöntéseknek gyönyörű XX. századi hagyományai vannak nálunk. Ami persze nem az esztétikai ízlés gyökeres és felette gyors változásaiból, hanem a politikai kurzusok térformáló és -foglaló önkényéből táplálkozik. Wehner Tibor jó néhány karakteres és szemléletes példával illusztrálja a lehangoló epizódokból álló történetet, amelynek mozgatórugóját Németh Lajosnál találta meg, aki szerint a magyar szobrászatban „...a kisplasztika csupán melléktermék, vagy mint említettük, monumentális mű tervének minősíthető..." A magyar szobrász tehát hatalmas, köztéren megjelenő munkáról, illetve megrendelésekről álmodozik. Ez részben igaz is, ugyanakkor a progresszív szobrászati folyamatok, jelenségek (objekt, installáció, absztrakt szobrászat, land art stb.) éppen ettől az anakronisztikus attitűdtől kívánnak eltávolodni: Wehner tanulmánya végén ír a XX. századi, valamint a kortárs szobrászat rendkívül gazdag formavilágáról, anyag- és technikahasználatáról, filozófiai felfogásairól az anti-szobrászattól a makacs anyagközpontúságig. Wehner sohasem a plasztikai objektumokat, hanem a magyar szoborállítási praxist kárhoztatja: „a hatalmas emlékműtömeg művészeti, esztétikai hozadéka elenyésző (...) csak néhány műalkotásnak minősíthető mementóra bukkanhatunk". A rosszkedvünket csak fokozza, hogy ma már nem vagyunk szűkében a tehetséges művészeknek. (Az ötvenes-hatvanas évek izolált társadalmi közege kizárta a nemzetközi mezőnnyel való lépéstartást.) Szobrászatunk „nyilvános" mizériája a köztereink helyzetéből, megítéléséből és használatának gyakorlatából adódik. Wehner azt írja: „Nincs egyértelműen definiált köztérfogalmunk". Ezzel nem is vitatkozhatunk, ugyanakkor nem is lehet még számon kérni az „egyértelműséget". A demokrácia legfontosabb értékei kulminálódnak a közterekben, ergo a köztér fogalma, használatának mikéntje a demokrácia minőségével együtt változik, ami persze nem zárja ki azt, hogy a köztér is pozitív nyomást gyakoroljon a demokratikus folyamatokra. Ahogy ez a könyv is bizonyosan hozzájárul ahhoz, hogy a terek, a közterek, az azokban megjelenő műalkotások, a szobrok arról és úgy szóljanak, amiről és ahogy azok használói, befogadói leginkább szeretnék. 

Kiadvány:
Wehner Tibor
Modern magyar szobrászat 1945-2010
Corvina Kiadó, 2010

Forrás:
Hemrik László
es.hu
2010.08.06.